#Till Tamás





Felemelik a babaváró hitel korhatárát, Menczer Tamás inkább az Ószövetség szerint járt el – ez történt a kormányinfón

35 évre emelik a babaváró hitel korhatárát – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, aki reménykedik abban, hogy mégsem évült el a Till Tamás-gyilkosság. Úgy véli, Brüsszelben utálják Magyarországot, a Tisza Pártban árulók, ügynökök és agyhalottak dolgoznak, illetve a legkényesebb ízléseknek is megfelel az a bírókkal kötött megállapodás, ami miatt az Országos Bírói Tanács elnöke is lemondott. A Menczer Tamás mellett egy tévesen értelmezett jézusi idézettel kiálló Orbán Viktor kapcsán a miniszter azt mondta: a Bibliának van ószövetségi része is. Putyin állítólag „megfontolta” a magyar kormány karácsonyi tűzszünetről szóló javaslatát. Élő tudósításunk.



Politikailag lebénult a Fidesz, így most kénytelen ellenzéki nyomásra törvényt szigorítani a Till Tamás-ügy után

Míg a Fidesz a Rezesova-ügyben azonnal reagált és a kegyelembotrány után is gyorsan törvényt módosított, ezúttal cserbenhagyta a politikai ütemérzéke. A bajai Till Tamást meggyilkoló, de az elévülés miatt nem büntethető tettes esete miatt csak Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc jogszabály-szigorítási követelése után állt elő ezzel a Fidesz.